“Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatási esélyei” c. szakmai rendezvény

A „Helyi foglalkoztatási együttműködés a győri járásban” című (TOP-6.8.2-16-GY1-2018-00001 azonosítószámú) projekt keretében “Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatási esélyei” címmel megrendezésre került az 1. szakmai world café 2021. október 5-én a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetésével a konzorcium olyan megoldások kidolgozását tűzte ki célul, amik segíthetik a rászoruló célcsoportokat a munkaerőpiaci integrációban, a megfelelő szakma megtalálásában, elsajátításában, elhelyezkedésében, a munkahely megtartásában. Fontos dolog felhívni a figyelmet a munkaerőpiaci célcsoportokra. Ez a rendezvény a megváltozott munkaképességű munkavállalókra fókuszált.

A konzorciumvezető, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében, Szeles Szabolcs alpolgármester úr nyitotta meg a rendezvényt, ezt követte Dr. Pongrácz Attila, dékán úr köszöntő beszéde, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara képviseletében. A meghívottak között jelen voltak a Győri Járási Foglalkoztatási Paktum konzorciumi partnereinek –  a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, a Mobilis Közhasznú Nonprofit Kft., a Szent Cirill és Method Alapítvány, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület munkatársai is.

Tóth Ágnes a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Rehabilitációs Osztályának munkatársaként bemutatta a témában aktuális helyzetképet a győri járásban, illetve beszélt a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjáról.

Farkasné dr. Lukácsy Zita ügyvezető igazgató asszony által készített, Horváth Zsuzsa és Franczia Lászlóné  által előadott prezentáció  “Megváltozott munkaképességű munkavállalók rehabilitációs foglalkoztatásáról az Esély Közhasznú Nonprofit Kft.-nél” címmel hangzott el.

Pécsi Gertrúd, az SZE Apáczai Csere János Kar, Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszékének munkatársa pedig a fogyatékossággal élő hallgatók munkavállalási esélyeiről számolt be.

Az előadások után a résztvevőknek lehetőségük volt kiscsoportos diskurzusokra adott témákkal kapcsolatban, a témafelelősökkel közreműködve. Az említett előadókon kívül a negyedik témaasztal felelőse Borsodi Erzsébet volt, akinél a téma “Innovatív ötletek a munkáltatók érzékenyítésére (pl. workshopok “kitelepülések” vállalkozásokhoz”) címen került definiálásra.

A world café lebonyolítását és az ötletelések összegzését a témafelelősökkel karöltve Csillag Attila, a SZE Apáczai Csere János Karának ügyvivő-szakértője végezte.

A rendezvény célja volt, hogy felvázolja a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatási esélyeit, munkaerőpiaci helyzetüket. A Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. által működtetett Paktumiroda tervei között szerepel, hogy közvetítsen a munkaadók felé, segítve ezzel a célcsoport foglalkoztatási lehetőségeit, és erősítve társadalmi megítélésüket.

 

             

Friss hírek a pályázattal kapcsolatban

Kövessen Minket