Megújult a Gyirmóti Művelődési Ház

Forrás: Győr+

Ebben az épületben beszélgettünk a terveinkről a gyirmóti lakosokkal a választások előtt, és öröm látni, hogy néhány hónappal később már egy teljesen megújult, korszerűsített házban rendezheti programjait a művelődési ház.” – fogalmazott az átadón Dr. Dézsi Csaba András polgármester. Hozzátette, fontos, hogy a város minden területén olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyek valóban az ott élőket szolgálják, most egy ilyen beruházás készült el Gyirmóton részben TOP-os, részben pedig önkormányzati forrásból.

Szabó Jenő, a terület önkormányzati képviselője kiemelte, az épület évtizedek óta szolgálja az itt élőket, amely most, a felújítás révén egy egészen más komfortfokozattal várja az ide érkezőket, a helyi polgárokat és az óvodásokat is. A képviselő köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a fejlesztés megvalósuljon.

A beruházás során elkészült az épület külső homlokzati falainak szigetelése, a lapostető hőszigetelése, a nyílászárók és a hőleadók cseréje is. A fűtési rendszer szabályozhatósága érdekében termosztatikus szelepeket, strangszabályozókat építettek be. Az épület tetőszerkezetén egy 2,75 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszer épült ki. Létrejött egy akadálymentes parkoló, az épület akadálymentesen megközelíthetővé vált, és egy akadálymentes mosdót is kialakítottak.

 

Zilahi Tímea a Ménfőcsanak-Gyirmóti Művelődési Központ igazgatója a Győr Plusznak elmondta, nagy öröm számukra ez a felújítás, hiszen az energetikai korszerűsítés egyrészt komfortosabb környezetet teremt programjaik számára, másrészt fenntarthatóbbá, energiatakarékosabbá is vált az épület.

A beruházás a Gyirmóti Művelődési Ház energetikai korszerűsítése című TOP pályázat révén valósult meg annak érdekében, hogy a művelődési ház épületének villamos energia felhasználása csökkenjen. A projekt összköltsége 87.252.893.-Ft volt, amelyből 60.629.483.-Ft-ot az Európai Unió, 26.623.410.-Ft-ot saját forrásként az önkormányzat biztosított.