Az Árpád Parkolóház átadásával javult a közlekedés és a parkolás a Belvárosban

Forrás: Győr+ Média

Lezárult a projekt, amelynek keretében 205 férőhelyes parkolóház épült a Teleki utca-Árpád út csomópontjában, miközben bővült a kerékpáros hálózat a városközpontban. Az Európai Unió támogatásával megvalósult programcsomagban a belvárosi zárt gyalogos zónát is bővítették.

A projektzárón dr. Fekete Dávid alpolgármester foglalta össze, miért is volt szükséges a beruházás, s miben fejlődött ezáltal a Belváros infrastruktúrája. Mint mondta, a fejlesztési csomag leglátványosabb eleme az adventre elkészült Árpád parkolóház, amely jelentős kapacitásbővítést jelent, hiszen 205 plusz parkolóhely áll a Belvárosba érkezők rendelkezésére. A Jókai utcai, a Révai utcai és a Dunakapu téri létesítmény után egy újabb helyszínen sikerült tehát biztosítani a zárt parkolási lehetőséget a központban, ami már a nyitás óta nagy népszerűségnek örvend. Eddig már több mint húszezer jármű vette igénybe a létesítményt, de a kihasználtság várhatóan a tavasz beköszöntével – amikor még többen érkeznek majd a centrumba – tovább erősödik.

A parkolóház 205 férőhelyéből ötöt mozgáskorlátozottak számára tartanak fenn, az autósok pince plusz öt szinten tudnak megállni. Az épület környékén a közlekedés is átalakult, a forgalom megfelelő elvezetése érdekében átépítették a Teleki utca – Árpád út csomópontot. A használatot foglaltság jelző rendszer segíti, az alsó szinten elektromos autók töltését szolgáló egységet is terveztek. Az épület emellett helyet biztosít a Győri Balett új próbatermének, melynek kialakítási költségeit az önkormányzat önerőből finanszírozza, és amelyet áprilisban avatnak majd fel.

A teljes cikk elolvasásához kattintson ide!