GYTP

Lezárult egy sikeres projekt

Befejezéséhez érkezett „A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című közösségfejlesztő projekt, ebből az alkalomból ünnepélyes projektzáró eseményt tartottak csütörtökön a győri városházán.

Nagy sikerű családi- és sportnapok, városrészeket bemutató, hiánypótló könyvek, Győr első ifjúsági térképe, kvízjátékok, fotópályázatok, kiállítások és workshopok, a jelen győri értékeket bemutató különleges időkapszula – 16 városrészben összesen 286 aktivitás és több mint 34.700, a programokba bevont győri lakos. Ez a rövid összegzése annak az öt éven át tartó közösségfejlesztő projektnek, amelynek ünnepélyes záróeseményét csütörtökön délelőtt tartották a győri városházán.

városházán.

A projektre Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Térrel konzorciumban nyújtott be sikeres pályázatot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, és 540 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el a megvalósítására.

Az eseményen dr. Latorcai Csaba parlamenti államtitkár, a miniszterelnökség területfejlesztési miniszter-helyettese hangsúlyozta: a program célja, hogy hozzájáruljon a helyi közösségi élet fellendítéséhez és erősítse a résztvevő városok népességmegtartó erejét. „Ma különösen fontos, hogy kiálljunk Magyarország identitásáért. A kormány azon dolgozik, hogy az ország elkövetkező évszázadokban is megőrizze a magyar identitását, keresztény hagyományait, egymás értékeinek a tiszteletén alapuló hozzáállását, és erősítse a helyi közösségeket, amelyekhez az ilyen projektek nagyban hozzájárulnak. Nem kisebb a tét, mint a gazdasági, politikai és kulturális szuverenitásunk megőrzése, amelyet immár az ország alaptörvénye is garantál” – fogalmazott dr. Latorcai Csaba, aki szerint a Győrben megvalósult projekt példaértékű mások számára is.

DR. LATORCAI CSABA
A projektzáró rendezvényen dr. Dézsi Csaba András köszöntőjében kiemelte: amikor polgármester lett, Győr az ismert okok miatt mély morális válságban volt, ezért az egyik legfontosabb célkitűzésének azt tartotta, hogy ismét egy összetartó közösséget kovácsoljanak a város lakóiból, ahova nagyon sok letelepedő is érkezik.

„Az újonnan ideköltözők keveset tudnak Győr gazdag történelméről és hagyományairól, éppen ezért ez a program nagy segítséget jelentett abban, hogy ők is jobban megismerjék a várost, és a projekt révén új közösségek szülessenek és formálódjanak – tette hozzá Győr polgármestere, megköszönve minden résztvevő munkáját, külön is kiemelve dr. Horváth Sándor Domonkos könyvtárigazgató szerepét és méltatva a könyvtár megújuló épületeit.

DR. DÉZSI CSABA ANDRÁS

A város polgármestere emlékeztetett rá: Győr érettségi tétel lett, külön oktatási anyagot állítottak össze a szakemberek, amelyet egy pendrive-on adtak át az oktatási intézmények képviselőinek, ily módon is erősítve az emberek helyi kötődését.

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő aláhúzta: Győrről még mindig azt mondják, hogy itt csak megszületni nehéz, sokan irigykedve néznek a városra, erős gazdasága, minőségi kulturális élete, magas szintű oktatása miatt. A terület és településfejlesztési operatív programok többek között a helyi közösségeket erősítették, amelyre kiváló példa a győri programsorozat. „A győri büszkeséget is tovább erősítette a program, a városrészi napok pedig összehozták az embereket” – jelentette ki.

SIMON RÓBERT BALÁZS
Ezt követően dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója mutatta be a projektet.

A projekt 2018 decemberében indult el 11 célterületen összesen 16 városrészben. Az első szakaszban a közösségi tervezés időszaka volt, ezzel párhuzamosan és ezt követően zajlottak a közösségi akciók, valamint a helyi társadalom önszerveződését erősítő közösségi folyamatok. A projekt félidejében jelentkezett a pandémiás helyzet, amely új kihívást jelentett. Ekkor hirdették meg a „Városrész a balkonomból” című fotópályázat. A pandémiás időszakot követően a beérkezett alkotásokból kiállításokat szerveztek.

DR. HORVÁTH SÁNDOR DOMONKOS

Forrás: Győr+ Média Zrt.

Galéria: O. Jakócs Péter

„A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában” című, TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001” azonosítószámú projekt az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásban valósult meg. Az elnyert támogatás összege: 540 000 000 Ft.


Exit mobile version