GYTP

Modern, energiatakarékos lett a Mónus Illés úti bölcsi

A győri önkormányzat sikeresen pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban a Mónus Illés utcai Bölcsőde energetikai korszerűsítésére. A projekt keretében az elmúlt időszakban több mint 252,6 millió forintból újult meg az épület, melyet hétfőn adtak át ünnepélyes keretek között.

„Megint megszépült egy intézményünk, kívül, belül. Lépésről lépésre haladunk” – mondta a hétfői ünnepségen dr. Dézsi Csaba András polgármester. Beszélt arról, hogy a bölcsődék nagyban megkönnyítik a családok életét, segítik a gyermekek közösségbe való integrálását. A bölcsődék felújítása, újabbak építése pedig összecseng az állam családpolitikai törekvéseivel, hogy az édesanyák, ha szeretnének, visszamehessenek dolgozni.

Dr. Pergel Elza, alpolgármester pedig arról szólt, hogy az 1977-ben átadott bölcsődének már szükséges volt a megújítása, energetikai felújítása. A beruházás összege mintegy negyedmilliárd forint, melyből 230 milliót a magyar állam biztosított. „Ahhoz, hogy ne csak kívül legyen szép, energiatakarékos, hanem belülről is megújuljon az épület, az önkormányzat biztosította a szükséges forrást.” – hangsúlyozta az alpolgármester.

A belső megújítás kapcsán többek mellett kifestették a csoportszobákat, a különböző helyiségeket, a folyosó új burkolatot kapott, új csaptelepeket szereltek fel és mozgáskorlátozott mosdót is kialakítottak.

Borsi Róbert a terület önkormányzati képviselője örömét fejezte ki, hogy meg tudott újulni az épület, amely a bölcsőde szempontjából energetikai spórolást jelent, a hangulatot, a komfortérzetet pedig növeli. „Az itt dogozó kollégáknak sok örömet kívánok a felújított épülethez és kérem, hogy a továbbiakban is megfelelő szeretettel és odaadással neveljék a gyerekeket.” – zárta gondolatait a politikus.

A Marcalváros és Nádorváros találkozásánál lévő, szépen felújított, energetikai korszerűsítésen átesett, 48 férőhelyes Mónus Illés utcai bölcsődébe jelenleg 27 kisgyermek jár. Így várják azon családok jelentkezését, ahol az édesanyák visszamennek dolgozni, a gyereküket pedig egy modern, szépen felújított intézményben szeretnék tudni.

A bölcsődében megtörtént a külső homlokzati falak szigetelése, a lapostető hőszigetelése EPS hőszigetelő rendszerrel és a tető vízszigetelése, a nyílászárók cseréje a bölcsődei épületrészben, valamint egy 5,13 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszer kialakítása. A projekt célja az energiahatékonyság, az energiatakarékosság fokozása volt. A fejlesztés hozzájárul az energiaellátás biztonságának a növeléséhez, az energiaimport-függőség mérsékléséhez és a környezeti ártalmak csökkentéséhez. A fejlesztés hatására jelentősen javul az épület hőtechnikai adottsága, csökken a hőveszteség, ezáltal kevesebb hőenergia felhasználására lesz szükségünk a jövőben.

jövőben.

Galéria: Ács Tamás

Forrás: Győr+ Média Zrt.
Exit mobile version