GYTP

Megvan az időpont: június 17-én nyílik a vízi élménypark

Finiséhez ért az új, győri vízi élménypark építése, erről a fejlesztést kezdeményező országgyűlési képviselő és a létesítmény üzemeltetője számoltak be egy pénteki sajtóbejáráson. Simon Róbert Balázs és Kovacsics Imre kiemelték, a Közép-Európában egyedülálló fürdőkomplexum a Modern Városok Program keretében, több mint 23 milliárd állami forrásból valósul meg a Rába és a Mosoni-Duna összefolyásánál, a korábbi fürdő és strand területén. A rendezvényen az is kiderült, hogy a tervek szerint június 17-én, reggel 9 órakor nyitja majd meg kapuit a modern és fenntartható vízi élménypark.

Sajtótájékoztatón számoltak be a fejlesztéssel kapcsolatos újdonságokról a beruházást kezdeményező országgyűlési képviselő és a vízi élményparkot üzemeltető cég ügyvezetője. Simon Róbert Balázs és Kovacsics Imre kiemelték, finisébe ért a Modern Városok Program keretében, több mint 23 milliárd forintból készülő fejlesztés, ami Közép-Európában is egyedülálló lesz.

Simon Róbert Balázs szerint a győriek és a turisták körében is népszerű lehet majd a létesítmény. „A győriek és az ide érkező turisták is megérdemlik már, hogy egy európai színvonalú, modern létesítményben kapcsolódhassanak ki, sajnos az elmúlt években más városokba kellett járniuk, ez azonban júniustól megváltozik, hiszen a győri vízi élménypark olyan egyedülálló élményeket nyújt, amiért érdemes lesz eljönni Győrbe” – mondta Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő.

A munkaterületen most közel 450-en dolgoznak. A csúszdatorony már elkészült, pénteken végleges formáját is elnyerte. A több mint 300 férőhelyes parkolólemeznek március végén lesz a műszaki átadása. A kiszolgáló épületben étterem és konyha is lesz, csúszdavár készül, a Hajós Alfréd által tervezett épületben, ami pompei vörös színt kapott, látványkonyha működik majd. A 25-ször 23 méteres úszómedencét és a tanmedencét nem csak az élménypark vendégei használhatják, míg a Rába Quelle épületét bővítik és felújítják.

Kovacsics Imre szerint számtalan extrája lesz a vízi élményparknak. „Hat évvel ezelőtt egy olyan komplexumot kezdtünk el megálmodni, ami nem a sok századik fürdő lesz a sorban, hanem egy egészen egyedülálló élményeket nyújtó létesítmény együttes, amiben rengeteg extra lesz, már az is egyedi, hogy nem a város szélén, a kukoricaföldre építjük az élményparkot, hanem Győr szívébe, egy olyan helyszínre, ami páratlan, még európai szinten vizsgálva is, de sorolhatnám a fejlesztés többi egyedi jellemzőjét is” – fogalmazott Kovacsics Imre, a Rába Quelle Kft. ügyvezetője.

A komplexum immár hivatalos nyitási időpontja június 17-e, reggel 9 óra. A díjszabásról és a pontos jegyárakról később számolnak be az illetékesek, de az már biztos, hogy nem csak a régióból, illetve a Bécs-Pozsony tengelyből, de akár Prágából is várnak majd vendégeket a modern és fenntartható győri vízi élményparkba.

https://youtu.be/c35Tvlb11CA
Forrás: Győr+ Média Zrt.
Exit mobile version