GYTP

Civil piknik az Apáczai karon

10 hónap alatt összesen 5 workshop, 12 közösségi foglalkozás és 3 úgynevezett crossover esemény valósult meg a Közösség Győrben című projektben. A programsorozatban együttműködő partnere volt a Széchenyi István Egyetem-Apáczai Csere János Kara. Kedden délután a projekt sokszínű záróeseményén többek között bográcsozhattak a résztvevők. A Győri Egyházmegyei Karitász közreműködésével az eseményen 30 Ukrajnából elmenekült családot láttak vendégül a szervezők.

Egy nagyon sikeres projektet zárunk, hiszen olyan eredményeket tudunk felmutatni, amelynek köszönhetően a közel 20 civil szervezet között kialakult egy szoros kapcsolat. Így meg tudták beszélni problémáikat és segítették egymás munkáját. Az önkénteseket is bevontuk ezekbe a programokba és a későbbiekben például az oktatásban felhasználható projekt produktumok születtek” – így értékelte az elmúlt 10 hónapot Jászné Csepregy Andrea, a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. projektmenedzsere.

A záróeseményen benépesült a SZE-Apáczai Csere János Kar épületének udvara, ahol bográcsételeket főztek a résztvevők, emellett az érzékenyítő és sokszínű programokon túl egy különleges performance előadás is része volt a rendezvénynek.

„Közel egy éves folyamat vége felé járunk, ez azt jelenti, hagy a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft.-vel közösen egy olyan programsorozatot valósítottunk meg, ami a szociális alapú képzéseinkhez kapcsolható. Az alap és a mesterszakos hallgatóink is részt vettek a munkában, mindez az egyetemi oktatásnak fontos gyakorlati hátteret adott. A hallgatóink olyan civil szervezeteknél gyűjthettek tapasztalatokat, amelyeket a későbbiekben a szakmai pályafutásuk során fel tudnak használni” – nyilatkozta dr. Pongrácz Attila, a SZE-Apáczai Csere János Kar dékánja.

Magyarországon a civil szféra közel 156 ezer munkavállalót foglalkoztat, és több mint 300 ezer önkéntest mozgat meg, amely jól mutatja az ágazat fejlődését, tette hozzá a dékán. A Győri Egyházmegyei Karitász is bekapcsolódott a projektbe.

„Nagyon örültünk, hogy részt vehettünk ebben a programsorozatban. Kapcsolatok épültek, ismeretségek alakultak ki persze fontos volt az is, hogy megmutassuk magunkat, és megismerjék az érdeklődők és más szervezetek a tevékenységünket. Az pedig különösen jó érzéssel tölt el minket, hogy a mai napon 30 Ukrajnából elmenekült családnak egy kellemes délutánt tudtunk szerezni” – emelte ki Paksa Balázs, a Győri Egyházmegyei Karitász kommunikációs munkatársa.

A Közösség Győrben című projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg, az összköltségvetése 8 millió forint volt.

Fotó: Győr+ Média
Kárpát Zsolt
2022.04.26. 19:15
Exit mobile version