GYTP

Közösségben Győrben c. projekt előrehaladása

A Széchenyi István Egyetem számára kiemelten fontos, hogy olyan projektek mellett álljon ki, amelyek az intézményben felhalmozott tudás alkalmazásával közvetlenül is segíthetik a hazánkban és a térségben élőket. A Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft.-vel összefogva az egyetem önkéntesei és szakemberei több olyan érzékenyítő témájú projektet valósíthattak meg, amelyeket a jövőben az iskolákban is alkalmazni fognak. Ismerjék meg az érzékenyítő dobozt és installációt, az öröm-bánat térképet, valamint a látássérültek számára is élvezhető társasjátékot!

A Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. „Közösségben Győrben” című projektje keretében 2022. 02. 22-én második alkalommal rendeztek crossover rendezvényt a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar aktív közreműködésével és támogatásával.

Jászné Csepregy Andrea a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. projektmenedzsere nyitotta meg a rendezvényt, és elmondta: a „Közösségben Győrben” című projekt célja, hogy a civil szervezetek és az önkéntesek szinergiáit összekapcsolja, közelebb kerüljön egymáshoz a két célcsoport. A távlati célok között szerepel az önkéntes brand erősítése és az önkéntesség társadalmi presztízsének emelése. A projekt keretén belül majdnem egy éven át tartó rendezvénysorozatot bonyolítanak le. Összesen 5 workshop, 12 közösségi foglalkozás és három crossover esemény tartozik a projekt kötelező vállalásai közé, így a miniprojektek tervezése és kivitelezése pluszban vállalt feladat volt mind a szervezetek, mind az önkéntesek részéről. Kiemelte, hogy a projekt sikeréhez nagyban hozzájárul a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán működő Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék munkatársaival folytatott közös munka. A tematizált szakmai tartalom összeállítását, gyakorlati megvalósítását dr. Kóbor Krisztina és Csillag Attila végzik a projektben.

Dr. Pongrácz Attila dékán megnyitó beszédében méltatta a projekttel kapcsolatos sikeres együttműködést a projektgazda GYTP Kft. és a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara között. Felhívta a figyelmet az önkéntesség fontosságára, majd kiemelte: az egyetem szívesen működik közre olyan projektek megvalósításában, ahol célcsoportként jelennek meg a fiatalok. Hasznos tapasztalatot gyűjthetnek a hallgatók a projektbe kapcsolódva, amiket a jövőben szakemberekként is tudnak kamatoztatni.

Csillag Attila, a SZE Sosem Art Egyetemi Színjátszó Társulat rendezőjeként és művészeti vezetőjeként elmondta, hogy a társulat, mely jelenleg nyolcadik évadát éli, 27 taggal, 18 különböző szak képviselőjével büszkélkedhet. A prózai színjátszósok mellett zenekari csoporttal is rendelkeznek. Rendhagyó volt a rendezvény számukra, mivel az Apáczai-kar kamarakórusával először léptek fel együtt a társulat tagjai.

Ezután a szervezetek és önkéntesek tolmácsolásában a miniprojektek eredménytermékeit mutatták be.

Elsőként a Győri FabLab képviseletében Henczer Éva tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy az ingyenes közösségi térben, a FabLabban – azaz Fabrikációs Laboratóriumban – általános és középiskolás fiatalok ismerkedhetnek meg a modernebb technológiai eszközök használatával, így például a 3D nyomtatással, CNC és lézervágó gépek használatával. Céljuk egy olyan hosszú távú tevékenység kialakítása, amely ötvözi a modern technológiai eszközök használatát a tapasztalati tanulás módszereivel, ezzel elősegítve a részt vevő fiatalok digitális és szociális kompetencia fejlődését. Jelenleg a FabLabban olyan izgalmas foglalkozások zajlanak, mint például egy egyedi tervezésű éjjeliszekrény és pihenőszék tervezése és megvalósítása. A „Közösségben Győrben” című projekt miniprojektjében az egyetem hallgatói önkéntesként valósíthatták meg terveiket.

Így készült el egy érzékenyítő doboz iskolai erőszak témakörben. A doboz egyik oldalról a bántalmazó, másik oldalról a bántalmazott szemszögéből láttatja a problémát. Az önkéntesek által tervezett dobozból a jövőben több darabot gyártanak le. Az önkéntesek jelenleg TMDK-munkájukban az eszközökhöz ajánlott módszertanon dolgoznak, melyet a jövőben több iskolában is kipróbálhatnak.

A másik projekttermék egy olyan installáció, ami a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatos sztereotípiákra, a pontos tudás fontosságára hívja fel a figyelmet. A különböző fogyatékossággal élő emberekről tartalmaz olyan információkat, amit csak kevesen tudnak.

A Royal Club Kulturális és Sport Egyesület képviseletében Pénzes András mondta el, hogy az egyesületnél készült el egy különleges érzékenyítő kocka. Ezek 3D nyomtatása a FabLab Győr barkácsműhellyel közös összefogás eredménye. Maga az ötlet az egyik workshop alkalmával született meg. Az alapkoncepció az volt, hogy olyan társasjátékot alkossanak, amelynél nem okoz hátrányt a látás hiánya. A játékeszközt a story kocka nevű játék ihlette. A kocka oldalain a szimbólumok kiemelkednek a síkból és minden szimbólum Braille-írással is megjelenik.

Dr. Lampert Bálint a Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesület vezetőjeként tájékoztatta a jelenlévőket az egyesület fő célkitűzéseiről. Ezek között szerepel a Győr-Kisbácsa-Bácsa-Sárás városrész környezettudatos tevékenységeiben való aktív részvétel a fiatal korosztály bevonásával. Nagy eredményeik közé sorolható például, hogy a Szitásdomb nevű füvészkertben tanösvény- és madárodútelepet hoztak létre, de ilyen a Győr-Bácsa városrészt bemutató emlékoszlop is. Terveikben szerepel egyetemi projekt keretében egy erdeiiskola-épület kialakítása.

A projektproduktum az Egyesület részéről egy belvárosi öröm-bánat térkép, ami az önkéntesekkel a belvárost körbejárva született. A terepszemlekor különböző problémákra fókuszálva vizsgálódtak az önkéntesek. Egy lista alapján kategorizálták az öröm és bánat elemeit. A térképrészleten számokkal jelölték a negatív és pozitív tapasztalataikat. Ezeket összesítve készült el Győr belvárosának öröm-bánat térképe, amely a városrész idei pillanatnyi állapotát rögzíti a későbbi korok számára is. A zöld keretes szimbólumok az öröm, a piros keretesek a bánat elemeket jelölik.

Az Iskolakertekért Alapítványtól dr. Halbritter András kiemelte, hogy az iskolakert a társadalmi környezet felé is elengedhetetlen eszköz, mely a természethez való kötődést nagyban erősíti. A magyarországi Iskolakert-hálózat rendszeres konferenciákat szervez, jól működik a tudástranszfer. Manapság már óvodák és bölcsődék is csatlakoznak a programhoz. Már az első crossover alkalmával a Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesülettel együttműködve létrehoztak egy mezítlábas tanösvényt, aminek nagy sikere volt a résztvevők körében. A második akció során a gyakorló iskola iskolakertjében az ágyások rendbetétele, átfestése történt meg. Ez szakköri foglalkozás keretein belül valósult meg, ahol az önkéntesek és a szakkörre érkező gyerekek együtt munkálkodtak a kertben. Az utolsó ilyen foglalkozás 2022. január 13-án volt, a kiállított tabló az ott készült képekből állt össze.

Nits Lászlóné az egyetem oktatójaként kortárssegítés tantárgy keretein belül népszerűsítette a projektet, hogy minél több önkéntes csatlakozzon a miniprojektek megvalósításához. Sikernek könyvelte el, hogy nagyszerű szemléltető eszközöket alkottak a hallgatók a FabLabbal karöltve.

A bemutatók után a résztvevőknek lehetőségük volt közelebbről megnézni a kiállított produktumokat, illetve tematikus témaasztaloknál átbeszélni adott témaköröket.

A Royal Club Egyesület egyik témaasztalánál olyan kommunikációt támogató játékokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők, melyek kiválóan hasznosíthatók akár az oktatás, akár az önkéntes munka területén is.

Az érdeklődőknek alkalmuk volt kipróbálni és letesztelni a Royal Club és FabLab által közösen „megálmodott” és létrehozott speciális storykockát. A játék tesztelését ezúttal Borsodi Erzsébet tapasztalati szakértő is segítette, aki a fiatalok téma iránti érzékenyítése mellett számos, a játék fejlesztéséhez kapcsolódó hasznos tanáccsal gazdagította a projektet.

Az önkéntes szociálpedagógus hallgatók által vezetett óriás társasjáték (Szociopoly) során a résztvevők kipróbálhattak és megtapasztalhattak olyan mindennapi élethelyzeteket, melyek megoldása révén jelentősen fejlődhettek szociális kompetenciáik.

A társasjáték a mélyszegénységhez kapcsolódó élethelyzetekkel ismerteti meg a résztvevőket, akik tapasztalati tanulás révén fejleszthetik empátiájukat a hátrányos helyzetű családok iránt. A játékvezető önkéntesek ezúttal a Szocproj Alapítvány számára nyújtottak segítséget a játék lebonyolításával.

Exit mobile version