GYTP

Győrben nyílt meg az ország legmodernebb elefántháza

Az afrikai elefántok az Európai Fajvédelmi Program kertében érkeztek, a szakemberek olyan bikacsapatot válogattak össze, hogy ne legyen közöttük belső háború. A Franciországból származó Pembé 20 éves, Bou-Bou pedig 16 éves. A hatéves Kitót Nyíregyházáról szállították városunkba, ő az első afrikai elefánt, ami Magyarországon fogant és itt is született, ami történelmi jelentőségű. Szeptemberben csatlakozik negyedikként a csapathoz a ma még Magdeburgban élő 10 éves Rungwe.

Az elefántház egy passzívház, így minimálisak lesznek a fenntartási költségei, a tágas, közös belső tér mellett négy egyedi box, valamint egy egyhektáros kifutó szolgálja az elefántok kényelmét, külső és belső medencével” – tájékoztatott Andréka György, a Xantus János Állatkert igazgatója, akinek ezzel a beruházással egy 25 éves álma vált valóra.

A győri állatkert egy olyan hely, amely minden generáció számára fontos, ahol mindig láthatunk valami újat. Tavaly közel 140 ezren keresték fel, a cél az, hogy idén a látogatók száma már elérje a 200 ezret – hangsúlyozta köszöntőjében Kara Ákos országgyűlési képviselő.

2018-ban indult el a Modern Városok Program, amiből akkori áron 130 milliárd forint jut a győri fejlesztésekre, melynek egyik fontos eleme az állatkert bővítése volt. A több szakaszban megvalósult fejlesztés utolsó, de leglényegesebb eleme az elefántház megvalósítása, az állatok Győrbe telepítése volt – erről Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő számolt be.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester gratulált a fejlesztéshez, a szakmai munkához, valamint megköszönte a pénzügyi háttér biztosítását. A polgármester feleségével, az állatkert önkéntes segítőjével és Pembével, a legidősebb elefánttal avatták fel az új létesítményt.

A közel egymilliárdos beruházás a Modern Városok Program keretében valósult meg.

(Fotók: O. Jakócs Péter)

 

Exit mobile version