GYTP

Befejeződött a „Zöld város kialakítása Győrben” című projekt

Teljesen megújult a Hermann Ottó utcai Vásárcsarnok, megépült mellette egy 294 férőhelyes parkolóház, sor került a környező zöldterületek – köztük a Malom liget, a Halacska park és az Ady-domb – fejlesztésére és egy széleskörű lakossági szemléletformáló kampánysorozat is zajlott a megvalósítás ideje alatt. Mindezekkel befejeződött a „Zöld város kialakítása Győrben” című Európai Uniós projekt.

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Győr-Szol Zrt. konzorciuma több mint 3,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással valósította meg a „Zöld város kialakítása Győrben” című projektjét. Az elmúlt évtizedekben a város kinőtte a Hermann Ottó utcai Vásárcsarnokot, mutatta ezt, hogy piaci napokon mind az árusítóhelyek, mind a parkolóhelyek tekintetében zsúfoltság, telítettség volt a jellemző. Emiatt szükségessé vált a Vásárcsarnok teljes körű felújítása és 294 férőhelyes parkolóház megépítése, amely közvetlen összeköttetésben van a Vásárcsarnok épületével.

A fejlesztés során megoldódott a korábban az épület körül elszórt kereskedők rendezett térben való elhelyezése a Kereskedők utcájában. Sor került a Vásárcsarnokban meglévő, elavult gépészeti rendszerek teljes elbontására és új korszerű rendszerek kiépítésére, közmű-rekonstrukcióval, energetikai korszerűsítéssel kiegészítve. A parkolóházban elektromos járművek számára töltőberendezéseket alakítottak ki, az épületen belül pedig teherliftet építettek ki az árumozgatás megkönnyítésére. Az esélyegyenlőség jegyében a Vásárcsarnokban a mozgáskorlátozottak közlekedését segítő liftet és mozgólépcsőt építettek be, valamint akadálymentes mellékhelyiség, információs pult és a mozgáskorlátozottak számára kialakított parkoló is az esélyegyenlőséget szolgálja.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester beszédében megköszönte mindenki munkáját, aki részt vett a beruházásban. „Itt volt egy régi vásárcsarnok, amit ugyan szerettek az emberek, de rendkívül zsúfolt volt és elavult. Most lett egy szép, tágas, modern, a mozgáskorlátozott embereket is kiszolgáló létesítmény és mellette egy parkolóház, ami a környék problémáját orvosolja” – emelte ki a városvezető. Hozzátette, a projektben szereplő parkfelújítások, zöldterület rendezések minden korosztály számára aktív kikapcsolódást biztosítanak. Az itt élők számára kedvező változás a zöld területek növelése is. „Azért is fontos számomra ez a beruházás, mert tavaly novemberben itt vágtam át először ujjal a szalagot és itt kezdődött el azaz intenzív kampány, aminek a végén én lettem Győr város polgármestere. Fontos az, hogy menjünk tovább, gondolkodjunk együtt, hogy milyen várost szeretnénk építeni, milyen városban szeretnénk élni. Lehetőleg olyanban, ami az emberek többségének a komfortérzetét kielégíti.” Záró szavaiban a dr. Dézsi Csaba András hangsúlyozta, a valódi dicséret az, hogy szinte minden nap tele van a győri vásárcsarnok árusokkal és vásárolókkal.

„Egy olyan komplex fejlesztési csomagról van szó, amely a győriek és a város környékén élők számára is haszonnal jár. A vásárcsarnok felújítása mellett elkészült a vele összeköttetésben működő parkolóház, amelynek révén nemcsak a csarnok megközelítése vált könnyebbé, de a területen a korábbinál jóval kulturáltabb parkolási lehetőséget biztosít” – ezt már Endrődi Péter a Győr Szol Zrt. igazgatóságának elnöke mondta. A parkfelújításokkal kapcsolatban hozzáfűzte, ezek a beruházások nem csupán szebbé tették a környezetet, de számos funkcióbővítő fejlesztés is történt, amelyek a gyerekek, az idősebbek, vagy éppen a kutyások számára is lehetőséget biztosítanak a szabadidő eltöltésére. „Szeretnénk kiszolgálni a győriek igényeit, figyelünk az észrevételekre és nyilván a vásárcsarnok napi működésében is tapasztalható hiányosságok, amit kollégáim nap mint nap próbálnak helyrehozni.”

Borsi Róbert önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a megvalósult fejlesztések a vásárcsarnok szomszédságában és a közeli városrészekben élők számára is komfortosabb környezetet teremtettek, hiszen a parkolóház megépítésével jelentősen csökkent a korábban tapasztalt parkolási feszültség. Az ide érkezők mellett a helyben élők is szép számban használják az új létesítményt. A vásárcsarnok felújításával modern épületben vásárolhatók meg a helyi, egészséges termékek, miközben a környező zöldterületek fejlesztésével olyan közösségi terek alakultak ki, amelyek kellemes kikapcsolódást nyújtanak az itt lakók generációi számára.

A projekten belül megvalósult komplex zöldterület rehabilitáció magában foglalta a növényzet megújítását, a köztéri berendezések, a kerti bútorok, az út- és térburkolatok, locsolóhálózat együttes felújítását. A Hermann Ottó utcai Vásárcsarnok melletti téren, a parkolóház mellett újonnan kialakított zöldterületen (Halacska park), a Malom ligetben és az Ady-dombon megtörtént az érintett területek faállományának állapotfelvétele és tervszerű állománycseréje.

Új térburkolat építése mellett, számos zöldszigetet alakítottak ki a térburkolatban, illetve pihenőterületek hoztak létre korszerű utcabútorokkal. A rekreációt szolgáló sporteszközök beépítése mellett a kutyafuttatókat alakítottak ki megfelelő „agility” eszközökkel. Az árnyékolás érdekében napvitorlát szereltek fel és több „okos” oszlopot is kihelyeztek a parkokban, ahol internet elérése biztosított. Mindegyik felújított zöld területen kamerarendszereket telepítettek.

A Hermann Ottó utcai Vásárcsarnok mellett újonnan kialakított zöldterülettel növekedett Győr zöldfelülete, ezen felül a jellemzően 10 emeletes házak között kialakítandó új terület nagyban növeli a lakosság komfortérzetét, életminőségét.

A „Zöld város kialakítása Győrben” című projekt Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a Győr-Szol Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt.-nek konzorciumában valósult meg 3,5 milliárd forint Európai Uniós forrásból és 600 millió forint önerőből.

Exit mobile version