GYTP

Megnyílt a felújított győri Vásárcsarnok

Péntek reggel megnyílt a korszerű épület, 51 egységgel, üzletekkel, pultokkal, standokkal, két szinttel.

A korszerű vásárcsarnokot dr. Fekete Dávid és Radnóti Ákos alpolgármester nyitotta meg, köszöntőbeszédet mondott Kara Ákos és Simon Róbert Balázs országgyűlési, Prof. dr. Dézsi Csaba András, Borsi Róbert önkormányzati képviselő, és Sági Géza a csarnokot üzemeltető Győr Szol Zrt. vezérigazgatója.

Az elmúlt időszak egyik legnagyobb beruházásának nevezte dr. Fekete Dávid alpolgármester a vásárcsarnok újraálmodását, illetve a hozzá kapcsolódó fejlesztéseket, hiszen az összességében 4,1 milliárd forintból megvalósult projekt keretében teljesen felújították a vásárcsarnokot, parkolólemezt építettek és megszépülhettek a környező terek, zöldterületek is.

„A lakossági igényekre reagálva egy modern, ám az előző értekeit őrző csarnokot adhatunk most át, és a lakótelepi parkolás ügyében óriásit léptünk előre, hiszen közel háromszáz új parkolóhely jött létre a csarnok mellett. Köszönöm a győriek türelmét, akik sokan látogatták az ideiglenes piacteret is” – hangsúlyozta dr. Fekete Dávid és kiemelte, egy fedett „utca” is tartozik már a csarnokhoz.

A beruházás keretében ugyanis a csarnok és a parkolólemez közötti területen megépült a Kereskedők utcája is. Ez a ruha, iparcikk és szezonális termékek árusítására kijelölt terület díszburkolatot és tetőt kapott. A kereskedők utcájában harminc stand található. A korábban a vásárcsarnok melletti faházakban üzemelő büfék pedig a vásárcsarnokba integrálódnak, így a nyolc vendéglátó egységet ugyancsak komfortosabb helyen találják meg a vásárlók.

Radnóti Ákos alpolgármester beszédében elsőként a vásárlók és a környéken lakók türelmét köszönte meg, hiszen egy építkezés kellemetlenségekkel is jár. „Az épület átfogó rekonstrukciós munkálatai tavaly szeptemberben indultak, most pedig egy 21. századi, modern vásártérben állhatunk” – mutatott rá az alpolgármester és emlékeztetett, a projekt részeként a Malom liget is megszépült, az ideiglenes csarnok területén pedig hamarosan kezdődik a játszótérépítés.

A megnyitón városunk országgyűlési képviselői is részt vettek. Elsőként Simon Róbert Balázs arról beszélt, hogy a teljes költségvetés nagy része, 3,6 milliárd forint központi forrásból érkezett, amit aztán az önkormányzat jelentős összeggel egészített ki.

„A beruházás eredményeképpen egy korszerű gépészeti technológiával rendelkező csarnoképület valósult meg. Az új, akadálymentesített vásárcsarnokban összesen 51 üzletet alakítottak ki, ami 10 egységgel több, mint az átépítés előtt volt, ezáltal bővül a kínálat is” – hívta fel a figyelmet az országgyűlési képviselő, köszönetet mondva a tervezőknek és a kivitelezőknek.

„Azt a feladatok kaptuk önöktől Simon Róbert Balázs képviselőtársammal, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy a megfelelő kormányzati források, döntések mindig a város fejlődését szolgálják. Biztosíthatom önöket, hogy a város vezetésével, önkormányzati képviselőivel együtt továbbra is azon vagyunk, hogy újabb és újabb fejlesztéseket indítsunk Győrben. Az elmúlt több mint tíz esztendőben óriásit fejlődött a városunk. Mi készen állunk a további, közös fejlesztésre, és köszönjük, ha továbbra is támogatnak minket. Kívánom, hogy a megújult vásárcsarnokban sokan forduljanak meg, győriek, vidékiek egyaránt” – hangsúlyozta Kara Ákos, Győr másik országgyűlési képviselője.

Az épületben a mozgáskorlátozottak közlekedését segítő liftet is építettek, valamint akadálymentes mellékhelyiséget, információs pultot, és természetesen mozgáskorlátozottaknak létrehozott parkolókat is kialakítottak. Ezen kívül mozgólépcső segíti az emeletre jutást.

Prof. dr. Dézsi Csaba András önkormányzati képviselő egy friss élményének megosztásával kezdte köszöntőjét. „Amikor reggel megérkeztem, egy hölgy megállított és azt mondta: főorvos úr, nyolc éve élesztettek újra, és ma itt lehetek a vásárcsarnok újraéledésénél is. Ennél nagyobb öröm és élmény nem érhet egy embert, aki orvos és politikus is” – mesélte el és hozzátette, a Nádorváros szívében álló vásárcsarnok, mindig népszerű találkozóhely volt, ahol nemcsak vásárolhatunk, hanem beszélgethetünk is egymással.

„Az előzővel úgy voltunk, hogy szerettük is, meg nem is, hiszen szerettünk ide eljönni vásárolni, beszélgetni, ugyanakkor nehéz volt parkolni, az idősebbek pedig már nehezebben tudtak felmenni a lépcsőn az emeletre. Ha orvosi szemmel nézem, rengeteg olyan változás történt, ami az emberek kényelmét és közérzetét javítja, ami pedig egészségünk alapvető része” – hangsúlyozta, majd példaként sorolta: tágabb, szellősebb terekben mozoghatnak a látogatók, jobb a levegő, megújult a fűtés és a klíma. Prof. dr. Dézsi Csaba András kiemelte a környezettudatosság domináns szerepét a projektben, hiszen egy több évtizedes platánfa köré építették a parkolóházat, valamint a létesítmény villamosáram-ellátásában megjelenik a zöld energia, amelyet az épület tetejére telepített napelemes rendszer szolgáltat. A parkolóházban pedig elhelyeztek elektromos járművek számára több töltőberendezést is.

Borsi Róbert, a terület önkormányzati képviselője régen várt napnak nevezte a mait. „A 2015-ös programomban szerepelt a vásárcsarnok megújítása, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen nagyságrendben és ilyen látványosan sikerül. Köszönöm mindenkinek, aki segítette ezt a folyamatot, kiemelten azoknak a munkásoknak, akik felépítették ezt a gyönyörű, modern csarnokot és a parkolólemezt. Az épületet körbevettük, így az esetleges éjszakai rendbontásokat is ki tudtuk küszöbölni” – mutatott rá Borsi Róbert, a környező utcákról szólva pedig elmondta, a Lehel utca burkolatát felújították, a Hermann Ottó utca építkezés során megrongálódott burkolata viszont még hátra van, hamarosan erre is sor kerül.

A győri önkormányzat a projekt keretében a száz százalékos tulajdonában lévő Győr-Szol Zrt-vel konzorciumban együttműködve valósította meg a beruházást.

Sági Géza, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója a beruházásról szólva kiemelte, komplexitását mutatja, hogy hat közbeszerzéssel oldották meg a feladatot. Hozzáfűzte, fontos volt, hogy az átmeneti időszakban, az építkezés ideje alatt is biztosítani tudják a zavartalan árusítást és vásárlást.

„Az ideiglenes vásárcsanok kialakítása és működtetése ugyan nem volt a projekt része, de lényegesnek tartottuk, hogy a partnereink, akik akár több évtizede megtiszetelnek bennünket azzal, hogy a bérlőink, és a vásárlók, akik ide járnak, méltó körülmények között átvészelhessék az építkezés időszakát. Ez, természetesen kompromisszumokkal, de sikerült” – vélekedett Sági Géza és emlékeztetett, azt az ígéretét tették a kereskedőknek, az őstermelőknek és a lakosságnak, hogy a beruházást a lehető legkörültekintőbben végzik. el.

„Úgy gondolom, hogy ezt megtettük, és még mindig nem fejeződött be a fejlesztés. Az ideiglenes csarnokot néhány nap múlva elkezdjük lebontani, és jövő év első félévéig az Adypark is elkészül.”

Nem csak a vásárlók és az őstermelők számára lett élhetőbb a környezet, az üzletek logisztikai problémáinak megoldására készült négy elárusító pult is. A boltok áruval történő ellátása immár zárt rendszerben történik.

A vásárcsarnok épülete hétfőnként továbbra is zárva lesz. Kedden, csütörtökön és szombaton 6 és 15 óra, szerdán és pénteken 6 és 17 óra, vasárnap 6 és 11 óra között tart nyitva.

A vásárlók az első órában ingyenesen állhatnak meg a parkolóházban, ennek letelte után a díj óránként 200 forint.

Forrás: Győr+ Média, Kisalföld.hu

Exit mobile version